Vallomás...

Az 1. dolog amit be kell vallanom, hogy nem nagyon tudtam rávenni magam a  blogolásra,de tudom vannak olyan kedves ismerőseim, akik csak innen tájékozódnak rólam, így hát azért összeszedtem magam.

2. Előző bejegyzésemben emlegettem már Erikát akit rettentően vártam! De nem hiába!...Mert szuper jól összebarátkoztunk.
Nem is tudom már pontosan a  történéseket, mert annyi mindent csináltunk együtt.
Irene utáni hétvége ünnep volt és akkor Erika NY-ba utazott én pedig szépen pihiztem. Természetesen előtte mindennap taliztunk, hála kedves kis családomnak és annak, hogy ők állják a benzinem:)

Georgetown

Ketchup mosoly

Erikával

Támadó menyét pózban :D

Voltam ázsiai  étteremben amit ezidáig sosem próbáltam. Szuper volt! Habár a pálcikával való étkezés, egy későbbi tanulmányokat igényel..
Következő hétvégét DC további felderítésével töltöttük.Szuper jó hangulatban! Közben a suli tagadhatatlanul elkezdődött a gyerkőceimnek. Ez részben jót jelent, részben rosszat. Jó mert nem egész nap kell programokat kitalálnom, rossz, mert korán kezdek-szünet-majd későn végzek:( Sajnos a heti 45 óra így jön ki. De a  hétvégéim még mindig szabadok! ( na jó pont 2 hete dolgoztam pár órát szombaton, hogy a vihar utáni ramatyot a szülőknek legyen ideje kitakarítani)
Majd jött a fekete leves....kedves au pair barátosném kezdte érezni, hogy valami nem igazán stimmel a családjánál és sajnos ez az érzés be is igazolódott...jelenleg rematch programban van:( Így egy pár napra hozzánk költözött. Szuper jól éreztük magunkat, mászkáltunk, shopingoltunk és főztünk is.

Kocsikáztunk

Alexandria magyar au pairokkal

Nokedli gyártás

Husi

És a végeredmény

3. Sajnos amióta Erika rematchen van egyre inkább érdekel ez  a  dolog. És persze nem azért mert annyira érdekel, hanem mert annyira gusztustalan és felháborító az egész! Megfogadtam leírom, lehet nem érek el vele semmit, de jó ha mindenkinek kicsit nagyobb a rálátása a dolgokra.

A tapasztalat az, hogy mindenki (engem is beleértve persze), úgy érkezik az USÁ-ba mintha valami meseországba vagy tündér birodalomba jönne.... a sok-sok szép blognak köszönhetően! Én pontosan ugyanezt csináltam!  Lógtam a  blogokon és ábrándoztam, mennyire jó lesz nekem kint. Na de ez aztán egyáltalán nem így működik! Nem tudom miért van az, hogy Amerika hallatán kicsit mindenki elrugaszkodik a valóságtól?! Vajon  azért mert  minden és mindenki annyira azt sugallja, hogy ez a lehetőségek országa. De kinek?! Ez pontosan olyan mint a szimpla "szürke" hétköznapok otthon a munkában. Valakinek szuper jó és zseniális  főnöke van és imádja az egészet, valaki pedig idegbetegként jár-kel, mindennap az irodájában vagy ahol éppen dolgozik. Ez itt is így van! Valakinek sikerül, valakinek nem! Hozzátenném, én végre valahára, most a "valakinek sikerül" kategóriába sorolnám magam! De ez nem azt jelenti, hogy minden öröm és boldogság! Sőt! Kiborulás és kemény küzdelmekből állnak a mindennapjaim.

Visszatérve a cégre amivel kijöttünk (APIA)....felháborítónak tartom az egész eljárást a rematchben! Mindig minden fontosabb mint az au pair! Kevernek, kavarnak, de ezt nem részletezném mert nem az én sztorim. A lényeg, hogy a helyi képviselők undorítóan viselkednek (persze tisztelet a kivételnek, biztosan vannak rendesek is...valahol....! Sajnos ezekben az esetekben rohadtul nem az au pair a fontos, hanem a család akitől a következő tizen években legombolnak egy halom lóvét. Ilyenkor mit tudunk tenni több ezer kilométerre a családunktól, szeretteinktől?!....hát nem sok mindent.
Ismét szerencsésnek mondom magam, mert a host anyám tipikus jogász, ha valami nem stimmel, ő  azonnal a pályára lép:) Így történt Erikánál is. Egy ideig meghallgatta a történeteinket, majd egyszer berágott és egy kemény kis levelet fogalmazott a cégnek és a helyi képviselőnek. .....amire a következő napokban szuper jó kis választ kaptunk, de sajnos a napok múlásával ezek is csak egyre inkább megkoptak, eltűntek. Mi kifizettünk egy csomó pénzt, de itt aztán normális segítségre az ember ne is számítson!

Megint meg kell erősítenem az én esetemben, ez sem túl érdekes, mert soha semmiben nem kértem még a cég segítségét! Sikerül mindent családon belül elintézni. Anyuka mindent tud rólam, rettentően őszinte kapcsolatunk van. Nincsenek titkolni valóim, mindent megosztok és ők is velem. Teljes bizalmi viszony alakult ki. (Csak egy példa, amin picit elhűltem...Atlantic Cityben a szállás foglalásakor segítségét kértem, mert sajnos debit kártyával nem lehet az ilyesmit intézni, kizárólag hitelkártyával! Mondta persze segít, megoldjuk! Na ennek az lett a vége, hogy a saját kártyájával lefoglalta nekünk a  szállodát. Mondtam ez szuper jó, csak sajnos a szálloda feltételei között szerepelt, hogy ugyanezen kártyával kell a kauciót a helyszínen fizetni..Erre Ő,  mintha  a világ legtermészetesebb dolga lenne közölte velem, hogy akkor elviszem a  kártyáját arra  pár napra! ÖÖÖ, háááát, köszi! Meglepett, de teljesen korrekt választ kaptam a miértre...Minek aggódjon egy nyamvadt bankkártya miatt, amin csupán pénz van, mikor a számára legfontosabb és legféltettebb kincseit már rám bízta .....lassan fél éve...A gyerkőceit! Be kell valljam szuper jól esett! Ezek szerint én nem a kutya után következem a sorrendben au pair létemre. ( Apropó, 4 éves kislányom közölte, hogy én is az ő család nevüket viselem, mert hát együtt lakunk, és én is hozzájuk tartozom)

Na azt hiszem most befejezem, mert a felháborodástól és az indulatoktól akár reggelig és képes lennék írogatni...de inkább lenyugszom és folyt.köv....

Mi jöhet még?!

Újra munkában…meg kell hagyni elég durva volt visszarázódnom! Szenvedtem, ott kezdődik, hogy valami miatt, mikor utazásból térek haza, sosem tudok aludni minimum egy hétig rendesen. Még nem sikerült megfejtenem, pedig szupi az ágyam nem ezzel van a gond! Kicsit sok dolog történt azóta így lehet kicsit ide-oda ugrálok, de nehéz összeszedni…mert sokszor azt érzem teljes állású anyuka lettem:) Amíg nincs suli alig van időm…

De kezdjük az elejétől…azért aggódtam picit, mi lesz 2 hét után, hogy fogadnak a gyerekek…de a kisasszony a várakozásoknak megfelelően a nyakamba ugrott és sikította a nevem. Fiúcska, hát ő tipikus fiú, nem nagyon mutatta ki érzelmeit, de az hogy az összes könyvét és új játékét azonnal meg akarta mutatni, sokat elárul! Meglepiként arcfestéket hoztam nekik az utazásról, azóta meg van a napi elfoglaltságom.

Első hetem, rutinszerűen zajlott. Könyvtár, múzeum, park, medence…semmi különös.

Hétvégén volt egy baseball meccs (Nationals (helyi) és Phillies (Philadelphia) csapata küzdött meg egymással.

Az eső majdnem elmosta...letakarták a pályát

Nationals vs. Phillies

Anyukával és a gyerkőcökkel voltunk, mert előző nap úgy elúszott a szobám, hogy apuka otthon maradt. 

Ja, igen erről még nem írtam, valami miatt visszatérő gond, hogy beázik a szobám, egyszerűen befolyik a víz, mert a garázs feljáró rettenetesen meredek és minden víz ide zúdul le, majd helyesen becsörgedezik a  fürdőmbe, de újabban már a szobámba is! Lényeg, hogy szerelő bácsi itt volt, de nem tudtuk milyen munkát végzett…mert előtte nap frankón bokáig álltunk benne. Törölközőkkel  próbáltuk összegyűjteni, nagy meló volt, mivel más felmosó alkalmatosság nem található a házban. (mert a takarítók hoznak mindent magukkal)

Vasárnap pedig az új  magyar aupair  csajszival taliztam, aki kb. 12 percre lakik tőlem! Innentől kezdve csak Erikaként fogom emlegetni, remélem még rengetegszer a blogomban. Csupa jó csajos dolgok, ez hiányzott nekem! Annyira örülök, hogy megérkezett! 

Felirat hozzáadása

A következő hetem már kicsit izgalmasabbra sikeredett…hétfőn semmi, na de keddtől…ugye először a földrengés! Szerencsére az állatkertben voltunk, pont kint szabadtéren, így nem sokat éreztünk az egészből. Vagyis a gyerekek játszottak én pedig csücsültem a földön és vártam őket, amíg a hátsóm alatt el nem kezdett mozogni a talaj. Lefagytam és egy anyukával tátott szájjal bámultunk egymásra. Majd mondtam neki ez földrengés, és a többiek mondták, hogy ááá, dehogy, itt építik alattunk az elefánt házat és szoktak robbantgatni. Én kis naív először bevettem, ha ennyire mondják, eddig csak egyszer éreztem földrengést. Maradtunk is a terepen, egészen addig míg nem kezdtem észlelni a káoszt…egymás nyakába borulva sírtak, sikítoztak, majd egyrecsak csoportosultak az állatkert dolgozói, majd elkezdték bezárni az épületeket.  Hohóóó, anyuka nem ért el...ezért a testvére írt nekem Kaliforniából, hogy –„hogy vagyunk?”  mert a helyi kommunikáció nem működött, csak a távolsági. Majd innentől kezdve sorra jöttek az üzenetek...Ekkor kezdtem pánikolni, mikor már az egésznek vége volt…az autóval kb. 3 perces utat most csupán 1 óra alatt meg is tettük. Szerencse a technika vívmányainak, a DVD lejátszó az autóba egy csoda! Mondanom sem kell gyerekek az egészből semmit nem vettek észre! Aztán csak bosszantották az embereket a médiában, hogy ez meg az lesz, igaz ilyen helyzetben jobb a legrosszabbra felkészülni, de itt kicsit eltúlozzák. Habár a szomszédos National Cathedral tornyait kicsit megcsonkította, szóval elég erős volt.

Másnap reggel a neten találtam már híreket a hurrikánról…csodás hír, alig hogy túléljük a  földrengést készülhetünk egy újabb csapásra.

Közben Erikával majdnem mindennap tudtunk talizni, végre 4 hónap után többször is kimozdulok a kuckómból. 

Pénteken már óriási előkészületek zajlottak, nálunk például teljes volt a pánik…úgy volt, hogy Erika itt alszik, de sajnos host anyuka azt mondta, talán nem ez a  megfelelő időpont. De mi ugye bátrak vagyunk. Így fogtuk magunkat és a hurrikán előtti este elmentünk vacsizni. Időközben még 2 magyar au pairrel egyeztettünk, így már négyen ültünk be  a híre Cheesecake Factorybe.  Óriási adag ételt kaptunk, így most a cheesecake (sajt torta) elmaradt…Majd pár óra múlva ismét csatlakoztak hozzánk aupairek egy magyar, egy osztrák és egy dél afrikai.  Viccesen hozzátettük az utolsó vacsorán túl vagyunk bármi is történjen holnap mi, méltóképpen fejeztük be itt tartózkodásunkat… J persze ez csak vicc volt! A lényeg, hogy valóban óriási volt a készültség, mi homokzsákokat vettünk, a szobám megóvása érdekében, töménytelen mennyiségű nem romlandó ételt, vizet, tele tankoltuk az autót, mert volt olyan hely ahol még az üzemanyag is elfogyott! Az élelmiszer üzletek óriásit kaszáltak, mert az emberek mindent felvásároltak, mert parában tartották a  népet, hogy akár napokig áram nélkül maradhatunk és akkor ugye nem lesz nyitva semmi. nekem a legnagyobb bánatom a számítógépem és az internet hiánya lett volna. A helyi villamos művek fel is hívták a  figyelmünket, hogy szombaton kb. délután 6-ig jók leszünk, de utána ennyi…és akkor nekem végem…szépen megfürödtem, hajmosás, méltóképpen várjuk Irénkét (a hurrikán)! Aztán csak telt múlt az idő az eső egyre erősebb, a szél egyre durvább, de körülbelül ennyi. Hajnali 1-2 felé jósolták a csúcsot. Hát kb. ebben az időben költöztem fel a középső szintre, mert, hogy nem akarták, hogy valami oknál fogva mégis elússzon a  szobám! Kinéztem az ablakon és egy őrölt fazon a  kis robogójával repesztett az éjszakában…majd a sziréna szó követte nem sokkal..hát így jár, aki nem normális…Két véglet, az emberek egyik fele teljesen bepánikolt és túlélő felszereléssel várakozott, a másik fele pedig agyament módon tojt az egészre. Én nagyon ne tudtam aludni, 4 óra magasságában már a nagy parámban kiütöttem magam annyira álmos voltam. Nálunk anyuka és apuka felváltva ellenőrizte a házat reggelig, így másnap, mint a felmosórongy úgy nézett ki mindenki. Gyerkőcök pedig nem értették, ki hol aludt, mert mindenki a megszokottól eltérő helyről bukkant elő. Apuka gyerkőcökkel, anyuka alagsorban, én a középső szinten.

És túléltük ezt is!!! Az áram nem ment el csak max. 1 percre! A kinti károk minimálisak, persze kidőlt egy pár fa, de nem okozott komolyabb sérüléseket. Autóink, házunk és mi is rendben vagyunk. Reggel meg is koronáztuk a napunkat egy óriási fini palacsintával, juharsziruppal, nyamiiii! 

Irene után

Irene után

Irene-nak előkészítve

Vasárnap ismét tali Erikával, csodaszép napunk volt, mintha nem is történt volna semmi az éjszaka…csavargás a városban, majd este Ázsiai konyha tesztelése, mivel én még sosem ettem…de szuper jó volt!

Hétfőn ismét hosszú napunk volt. Nagypapával, annak testvérével, a gyerkőceimmel és unokatestvéreikkel neki vágtunk Baltimore-nak. Elsődleges terv az akvárium volt, de a hurrikán miatt nem tudhattuk mi történt, így az kimaradt. Helyette várost néztünk, Babe Ruth múzeumban voltunk, hajókáztunk a 2 nappal ezelőtt még háborgó óceánon, majd a helyi baseball csapat, Orioles vs. Yankees meccsen voltunk. 

Baltimore Bay

Szörnyhajó

Orioles pályán

Eléggé tartottam, mi lesz ebből mivel ezelőtt még sosem találkoztam a család apuka felőli nagyszülőkkel. De be kell, valljam nem volt semmi gond! Sőt, most picit dicsekszem, anyuka másnap bevallotta, hogy nagypapa szerint egy angyal vagyok. Huh, nem is sejtettem, ez lesz a  véleménye, semmi extrát nem követtem el! És kérdezte, a host anyukát ők tudják-e?! És persze ő mondta nekik, hogy-„ Naná, hogy tudjuk, velünk lakik!”  Szóval boldog voltam nagyon! Másnap meghívtak egy családi vacsira is, szóval mostanában nagyon sok minden történik…főleg, hogy gyerekek még itthon, így nagyon nincs időm semmire.

 Szerencsére ez az utolsó hét suli nélkül, habár már sok helyen megkezdődött, de a magán sulikban csak szeptember 6-tól, mert 5-e Labour Day, szóval hosszú hétvége áll előttem. De most kicsit elfáradtam, tegnap óta picit betegeskedem, így azt hiszem pihivel fogom tölteni.

Megvan minden foglalásunk, New Yorkba és Atlantic Citybe megyünk a barátommal. Már alig várom!!! Annyira hiányzik…