Vallomás...

Az 1. dolog amit be kell vallanom, hogy nem nagyon tudtam rávenni magam a  blogolásra,de tudom vannak olyan kedves ismerőseim, akik csak innen tájékozódnak rólam, így hát azért összeszedtem magam.

2. Előző bejegyzésemben emlegettem már Erikát akit rettentően vártam! De nem hiába!...Mert szuper jól összebarátkoztunk.
Nem is tudom már pontosan a  történéseket, mert annyi mindent csináltunk együtt.
Irene utáni hétvége ünnep volt és akkor Erika NY-ba utazott én pedig szépen pihiztem. Természetesen előtte mindennap taliztunk, hála kedves kis családomnak és annak, hogy ők állják a benzinem:)

Georgetown

Ketchup mosoly

Erikával

Támadó menyét pózban :D

Voltam ázsiai  étteremben amit ezidáig sosem próbáltam. Szuper volt! Habár a pálcikával való étkezés, egy későbbi tanulmányokat igényel..
Következő hétvégét DC további felderítésével töltöttük.Szuper jó hangulatban! Közben a suli tagadhatatlanul elkezdődött a gyerkőceimnek. Ez részben jót jelent, részben rosszat. Jó mert nem egész nap kell programokat kitalálnom, rossz, mert korán kezdek-szünet-majd későn végzek:( Sajnos a heti 45 óra így jön ki. De a  hétvégéim még mindig szabadok! ( na jó pont 2 hete dolgoztam pár órát szombaton, hogy a vihar utáni ramatyot a szülőknek legyen ideje kitakarítani)
Majd jött a fekete leves....kedves au pair barátosném kezdte érezni, hogy valami nem igazán stimmel a családjánál és sajnos ez az érzés be is igazolódott...jelenleg rematch programban van:( Így egy pár napra hozzánk költözött. Szuper jól éreztük magunkat, mászkáltunk, shopingoltunk és főztünk is.

Kocsikáztunk

Alexandria magyar au pairokkal

Nokedli gyártás

Husi

És a végeredmény

3. Sajnos amióta Erika rematchen van egyre inkább érdekel ez  a  dolog. És persze nem azért mert annyira érdekel, hanem mert annyira gusztustalan és felháborító az egész! Megfogadtam leírom, lehet nem érek el vele semmit, de jó ha mindenkinek kicsit nagyobb a rálátása a dolgokra.

A tapasztalat az, hogy mindenki (engem is beleértve persze), úgy érkezik az USÁ-ba mintha valami meseországba vagy tündér birodalomba jönne.... a sok-sok szép blognak köszönhetően! Én pontosan ugyanezt csináltam!  Lógtam a  blogokon és ábrándoztam, mennyire jó lesz nekem kint. Na de ez aztán egyáltalán nem így működik! Nem tudom miért van az, hogy Amerika hallatán kicsit mindenki elrugaszkodik a valóságtól?! Vajon  azért mert  minden és mindenki annyira azt sugallja, hogy ez a lehetőségek országa. De kinek?! Ez pontosan olyan mint a szimpla "szürke" hétköznapok otthon a munkában. Valakinek szuper jó és zseniális  főnöke van és imádja az egészet, valaki pedig idegbetegként jár-kel, mindennap az irodájában vagy ahol éppen dolgozik. Ez itt is így van! Valakinek sikerül, valakinek nem! Hozzátenném, én végre valahára, most a "valakinek sikerül" kategóriába sorolnám magam! De ez nem azt jelenti, hogy minden öröm és boldogság! Sőt! Kiborulás és kemény küzdelmekből állnak a mindennapjaim.

Visszatérve a cégre amivel kijöttünk (APIA)....felháborítónak tartom az egész eljárást a rematchben! Mindig minden fontosabb mint az au pair! Kevernek, kavarnak, de ezt nem részletezném mert nem az én sztorim. A lényeg, hogy a helyi képviselők undorítóan viselkednek (persze tisztelet a kivételnek, biztosan vannak rendesek is...valahol....! Sajnos ezekben az esetekben rohadtul nem az au pair a fontos, hanem a család akitől a következő tizen években legombolnak egy halom lóvét. Ilyenkor mit tudunk tenni több ezer kilométerre a családunktól, szeretteinktől?!....hát nem sok mindent.
Ismét szerencsésnek mondom magam, mert a host anyám tipikus jogász, ha valami nem stimmel, ő  azonnal a pályára lép:) Így történt Erikánál is. Egy ideig meghallgatta a történeteinket, majd egyszer berágott és egy kemény kis levelet fogalmazott a cégnek és a helyi képviselőnek. .....amire a következő napokban szuper jó kis választ kaptunk, de sajnos a napok múlásával ezek is csak egyre inkább megkoptak, eltűntek. Mi kifizettünk egy csomó pénzt, de itt aztán normális segítségre az ember ne is számítson!

Megint meg kell erősítenem az én esetemben, ez sem túl érdekes, mert soha semmiben nem kértem még a cég segítségét! Sikerül mindent családon belül elintézni. Anyuka mindent tud rólam, rettentően őszinte kapcsolatunk van. Nincsenek titkolni valóim, mindent megosztok és ők is velem. Teljes bizalmi viszony alakult ki. (Csak egy példa, amin picit elhűltem...Atlantic Cityben a szállás foglalásakor segítségét kértem, mert sajnos debit kártyával nem lehet az ilyesmit intézni, kizárólag hitelkártyával! Mondta persze segít, megoldjuk! Na ennek az lett a vége, hogy a saját kártyájával lefoglalta nekünk a  szállodát. Mondtam ez szuper jó, csak sajnos a szálloda feltételei között szerepelt, hogy ugyanezen kártyával kell a kauciót a helyszínen fizetni..Erre Ő,  mintha  a világ legtermészetesebb dolga lenne közölte velem, hogy akkor elviszem a  kártyáját arra  pár napra! ÖÖÖ, háááát, köszi! Meglepett, de teljesen korrekt választ kaptam a miértre...Minek aggódjon egy nyamvadt bankkártya miatt, amin csupán pénz van, mikor a számára legfontosabb és legféltettebb kincseit már rám bízta .....lassan fél éve...A gyerkőceit! Be kell valljam szuper jól esett! Ezek szerint én nem a kutya után következem a sorrendben au pair létemre. ( Apropó, 4 éves kislányom közölte, hogy én is az ő család nevüket viselem, mert hát együtt lakunk, és én is hozzájuk tartozom)

Na azt hiszem most befejezem, mert a felháborodástól és az indulatoktól akár reggelig és képes lennék írogatni...de inkább lenyugszom és folyt.köv....